Szép volt Dorina!
2013. március 22. péntek, 07:21   
Facebook

 

Szép volt Dorina!

A sisak alatt nehezen észrevehető ugyan, de a DJK csapatában két törékeny hölgy is karcolja a jeget, pofozza a korongot, gyepálja a fiúkat, nyomja fel az ellenfelet a palánkra! Egyikük, Nagy Dorina, aki a Marilyn HC B női jégkorongcsapat tagjaként komoly eredményeket ért el idén az OB I. és OB I/B bajnokságban. A teljesítményét egyértelműen jellemzi, hogy Dorina a női bajnokság kanadai táblázatának első helyén szerepel, 7 gólja és 10 asszisztja nagymértékben hozzájárult csapata idei sikereihez.

nagydorina

Dorina a bajnokságban a 66-os illetve a 90-es számú mezekben játszott. Csapata első és második sorban szélsőként szerepelt. Sor- és sorstársai, Hegedűs Nóra, Svajda Viktória és Csiszer Réka együttműködésével az OB I/B bajnokság alapszakaszát a 4. helyen zárták, így a rájátszásban az első helyen továbbjutó ESMTK csapata ellen játszhattak az OB I-be való feljutásért. Hosszabbításos győzelem után az elődöntőben a Marilyn HC A csapata ellen sajnos vereséggel zártak,a bronzmeccsen viszont Dunaújvárosban fölényes győzelmet arattak, így az OB I. bronzérmesei lettek. OB I/B bajnokság bronzéreméért a székesfehérváriakkal kellett megküzdeniük és szintén hosszabbításos győzelemmel megszerezték második bronzérmüket is.

Dorina, aki három szezon óta erősíti a DJK SE csapatát, ’91 április 4-én született, szakmáját tekintve környezetgazdálkodási agrármérnök. Évekig cselgáncsozott és a téli sportok szerelmese, snowboardozik és síel. Kedvenc NHL-csapata a Minnesota Wild, a győzelmeket egy-két pohár VitaTigris elfogyasztásával ünnepli.

Reméljük, hogy csapatunk tagjaként és az országos bajnokságban is sok hasonló sikerét ünnepelhetjük, gratulálunk csapattársunknak: HAJRÁ Dorina!